Negyvenkét év Csíksomlyón. (1970-2012)
Negyvenkét év
Csíksomlyón. (1970-2012)
Tizennégy év dési lágerélet után,
amikor a nagy közösség végképp feloszlott, - elöljárói rendelkezés alapján, -
én a háromszéki Zágon plébániáján működtem két évet.(1967-69.) Időközben P. Daczó
Lukács kérte az elöljáróságot, hogy engem helyezzenek át Csíksomlyóra. Ez be is
következett 1969 december 19-én.
P. Lukács mellett beletanultam a
somlyói jámbor életbe. A papi ténykedésen kívül sokat gyakoroltam az orgonán. A
szentmiséken többnyire én orgonáltam. Szabadidőben csoportos kirándulásokat
tartottunk a környező hegyekre. Leginkább a Kis- és Nagysomlyó hegyére. A
templomlátogató hívek létszáma, megközelítőleg sem volt olyan nagy, mint
napjainkban. A turisztika nem volt divatban, abban az időben. Somlyóra csak
imádkozni jöttek az emberek.
1970. őszén P. Lukács posztot
cserélt P. Écsy Jánossal, aki Szentágotáról jött ide. János atyával 11 évet
töltöttem Csíksomlyón. Az 1970-es években megindult a turisztika. Mind többen
jöttek Somlyóra: ki búcsút járni, ki csodálkozni a szép templom és a búcsújáró
hely fölött. Természetesen, meg-szaporodtak a teendők is. Látogatók fogadása, a
szent hely bemutatása, a gyónók-áldozók kiszolgálása, miseszolgáltatások
bejegyzése. Egyszóval, tavasztól őszig volt tennivaló elég. János atya
szerénységgel párosult nagyvonalúságával olyan
köztiszteletre tett szert, hogy az akkori állami közegek is elhozták
vendégeiket a templom megtekintésére. Ilyenkor, ha alkalmas volt, beinvitáltuk
a látogatókat és elbeszélgettünk velük egy pohár bor mellett. Ezzel a nemes
gesztussal, ferences szeretettel, úgy lekenyerezte János atya az akkori vezető
embereket, hogy szívesen jöttek segítségünkre, amiben csak tehették. Ennek volt
köszönhető, hogy 1974-től kezdődően, minden második évben külföldre mentünk
turisztikai útra. Összejártuk Közép- és Nyugat-Európa híres búcsújáró helyeit,
meglátogattuk múzeumait, műemlékeit. 1980-ban átutaztunk az USA-ba is, az
ottani Kusztódia rendezésének ügyében.
Visszatérve a somlyói éveimre, János
atya sokat javíttatta a kegytemplom falait, kívül-belül. Pl. 1973-ban
átjavíttatta a templom belsejének festését. Külső oldalát, kerítéseket,
templomteret köveztette, stb. Én a kifutó fiú szerepét töltöttem be, ahol csak
éppen szükség volt segítségre. Különösen, miután letettem a sofőrvizsgát, 1972.
január 6-án. A bogárhátú VW-nel sokat fickándoztam. A karbantartást,
tisztogatást elvégeztem úgy, hogy János atyának csak be kellett ülnie és
nyomnia a gázpedált. Sok utat tettünk együtt, egészen a végső utazásig, amikor
balesetben tönkrementünk, 1982 ápr. 19-én.
Kilencven napos kórházi kezelés után
hazajöttem Somlyóra. Már itt találtam P. Pöackher Balázs gvárdián és
provinciális atyát. Vele is hét évet töltöttem testvéri, jobban mondva
alattvalói egyetértésben. Csendes, rendkívüli egyéniség volt. Papi működése a
kegytemplomban példaértékű volt. Rendkívül szépen misézett, prédikált és
végezte az esküvői szertartást. Betegségeit panasz nélkül viselte. Csak akkor
derült ki, hogy nehézségei vannak, amikor elhelyezését kérte Brassóba.
Szeretett időnkint elutazni, s azt is szerette, hogy én az alatt, itthon minden
ügyet intéztem, ami csak adódott. Búcsúk alatt leült gyóntatni, mert tudta,
hogy én a rendházban lebonyolítom a forgalmat. Különösen, amikor a bajuszos
püspök (vagyis az “împuternicit”) jött felvigyázási szándékkal és pár pohár
misebor bevétele reményében. Ne is beszéljünk arról, amikor a hatalom emberei
jöttek figyelmeztetni, nehogy valami zendülés történjen. Hát nekem kellett a
garanciát vállalnom, sőt őket bátorítanom: ne féljenek, ezek a búcsúsok
imádkozni jönnek, mellékszándék nélkül.
Somlyón
évről-évre növekedett a búcsúra zarándokló hívek száma. Különösen pünkösdkor és
Mária-neve búcsú alkalmával. A szentmiséket a templomban tartottuk. Nem volt
engedélyezve a sza-badban való mise, sem a hagyományos körmenet a Kissomlyó
hegyére. Itt bent nem zavarta a hatóság, csak felvigyázta a búcsú menetét. A
búcsúra jött nép így is boldog volt, hogy köszönthette a Szűzanyát, ősi szokás
szerint, elimádkozva, elénekelve régi szép énekeit, imáit. A Kissomlyó hegyére
csoportonként mentek föl, vagy a Jézus hágóján a keresztútat végezve. Ezt nem
akadályozták. Az 1970-es évek végére a búcsúsok létszáma elérte a húszezret, az
1980-as évek folyamán a huszonöt-harmincezret. 1990-től kezdve ismét
megtarthattuk a pünkösdszombati zarándoklatot teljes egészében.
1989. őszén nemcsak a világváltozás
következett be Somlyón, de a főnökváltás is. P. Bartók Albertet hívta meg
utódjául Balázs főatya. Ő igen vonakodott, hogy nem méltó ilyen nagy helyre, de
én vigasztaltam: "Ne ijedj meg, csak vállald el a posztot. Én majd mondom,
mit kell csinálni. Aztán te is belejössz." Hát ezt a jóakaratú megjegyzést
igen sokat hánytorgatta Albert atya az elkövetkező hét esztendőben. Mert annyit
uralkodott felettem és felettünk. De miután összerázódtunk, jól teltek az évek.
Sokat küszködtünk a kolostor és az ingatlanok visszaigénylésével és
visszafoglalásával. A külső, visszavehetetlen ingatlanokat egyesíttettük,
eladtuk s ebből építettünk kerítéseket, vendégházat és egyéb javításokat
eszközöltünk a kolostoron és kolostorban. Felsorolni fölösleges lenne.
Isten kegyelméből, s a rendi
elöljáróság intézkedése folytán, én magam is guárdiánkodtam Somlyón, három
évet. Nem volt nehéz nekem, mert Albert atya pótolta gyengeségeimet. Megint
csak együtt uralkodtuk le ezt a három évet. Mondtam is neki, hogy
"szerencséd, hogy jól bántál velem a hét év alatt, mert most már neked is jajj
lenne." A rendházban mondhatom,
hogy ebben a tíz évben igazán fe-rences szeretet és jó testvéri közérzet
uralkodott.
Az 1990-es években nőtte ki magát a
pünkösdi zarándoklat igen nagy létszámúra. Természetesen, évről-évre újabb
megvalósításokat eszközöltünk a búcsúval kapcsolatban. Évközben pedig a
látogatók tömegét kellett fogadnunk, jóformán mi ketten. Változás akkor
következett be, amikor Ágoston és Leánder testvéreket felszentelésük után ide
helyezték. Ők igen nagy segítségünkre voltak az itt töltött két év alatt.
Megemlékezem még Romuáld testvérről,
aki 1973-ban jött ide Somlyóra kisegítés céljából és itt is ragadt. Az ő
lelkiismeretes, mindenre gondot viselő és mindenért aggódó természetével,
sok-sok rendház körüli tevékenykedésével, rendházunk és családunk őre és
gondviselője volt haláláig. (2002)
2000-ben nagy változás következett be a
rendház és a mi életünkben. Engem leváltottak, helyembe jött P. Bálint
Kapisztrán házfőnöknek, vikáriusnak meg P. Bakos Damján. Albert atyát áthelyezték Székelyudvarhelyre nyugdíjas gyóntató
papnak. Mi örvendtünk a leváltásnak. Úgy gondoltuk, hogy a mi időnk lejárt.
Jöjjön a friss erő! Én magam
elhatároztam, hogy nem akarok a háttérből irányítani. Legfönnebb tanácsot adni,
ha kérnének. Az elkövetkező három évben valóban teljes visszavonultságban
éltem, gyóntatói és ökonómusi feladatomat hűségesen teljesítve. Az ifjú, kevés
tudással és tapasztalattal rendelkező elöljáróim buzgón látták el hivatalukat.
2003-ban házfőnöki kinevezést kapott
Somlyóra P. Bakó Pál atya. Templomigazgatónak P. Timár Asztrik. Ők a kolostor
megbillent erkölcsi egyensúlyát helyre állították. Az egyházmegyei papsággal a
kapcsolatot felvették. Újra teljes fényében ragyogott a kolostor és kegyhely.
2005-től P. Albert Leándert
helyezték Somlyóra, házfőnöknek.
2008-tól – 2012-ig P. Péter Arthur a
házfőnök. Az ő uralmuk kellemes volt. Megbecsülték szolgálatomat, amennyit én,
gyengeségeim ellenére nyújtani tudtam. Gondoskodtak rólam betegségemben, nem
terheltek meg túlságosan feladatokkal. Így lelki békességben töltöttem a
nyugdíjas életemet. Csak azt kértem Istentől, adjon annyi erőt, hogy tudjak még
valamit, ha keveset is, dolgozni és így hasznára lenni a rendháznak,
elöljáróimnak és a szent Helynek.
Úgy
látom, hogy csak ízelítőt tudtam adni a négy évtizedről. Sok oldalba kerülne,
ha mindent le akarnék írni. Én most megköszönöm Istennek és a Szűzanyának a sok
kegyelmet, amelyet somlyói szolgálatom alatt nyertem. Nagy kegyelem volt itt
élnem és dolgoznom a kegyhely fenntartásán, az események lebonyolításán és az
ősi kolostor megszentelt falai között szolgálnom. Istennek legyen dicsőség, a
Szűzanyának hála és tisztelet.
Csíksomlyó, 2012. augusztus 19.
P. Márk József OFM